Ma vezényes napom volt. Több időt szeretnék, sokkal jobban szeretném elpazarolni a maradék, vagy fennálló szabadidőm. Igyekszem azonlenni ugyan, mégis falakba vetődöm, és olykor loccsan egy-egy velő. hm.
Mostanában rákaptam az A4es lapok felfalásához, egyre többet pocsékolok elfele.
Egy légtérben lenni.
Ez a mondat, leírás egy tartalommal bír. Egy tartalommal bír. Hangsúllyal írhatnám, sosem hazugságnak tekintve. Sosem. Örökké igaz.
Az örökké létkérdés. Egy valószínűtlen állítás, ami a jobbik, és az unalom elűzésére fogalmazható meg. Mondjuk más környezetben. A mostani enyémben pont így... sokáig értetendő. Felfoghatatlanul örökké egy dobozban. Négy fallal körülvett klausztrofóbia-kialakulásában jártas helység fellélegzés lenne számomra.
Lét kérdés. Rajtam kívül vannak mások. Mindig lesznek, sosem múlnak.
Egyfajta házifeladat írásból pattanhatott ki most ez mind. Ma egymagam felbosszantottam önsajátom. Felettébb tudom, hogy ilyen valóban nem létezik. Sokszor egyébként sikerül. Értelmet meg felesleges keresni. Fölös idő-pocsék-olás. Kínban nem vagyok. Most teljesen korrektül értettem mindent. Nem akarom, hogy kiessen egy ilyen emlék. Vagy akár egy "pertu". Közönyösen nem tudom közölni. Fenéktudja mit karok most írni.
El szeretnék jutni Pestre.
Nagy városba.
Nagy zenére.
Kis emberek.
Sosem egyedül.
Lényeg elnyeri magát a zene nélkül.
