Ma nélkül voltam. Legalábbis délutánomat töltöttem így lassan elfele. Zuhogott az eső, mégsem mosott ki egészen. Képtelen bármilyen tényező is ilyet végezni rajtam sikeresen. Nem van(nincs) ami ilyenre képeslenne ismételten -ami sosem volt, csak mondatra utalván-. Véve lehetne bármi ellenfelet, mégis bennem van mostmár. Belém ékelődött, helyette ivódott. Táplálékként szolgál, mégha éhes is maradok. Ami tényleg szép.
Ijesztő egy láng, ijesztő egy tetem. Nem lehet földelni, de levegőn meg lassan pusztulásnak indul. Méregtelen ugyan, viszont teljességgel óvatosan hatalmasakat mar. Mégis mintha mindig hozzám lenne, mintha fiktív módon éltetne. Átváltok itt már nagyban szinte kozmikus kifejezésekké, de a fonalat nem veszthetem el. Nem is teszem. Szinte nyomasztó már-már. Megtanultam képességtelenül lejegyezni dolgokat, valóban furcsa lesz visszabogarászni, mert mát abban a pillanatban én sem fogom tudni lényegem értelmét. De ezért nem teszem.
-vége a zongoraszámDnak-
